Részletek
József Jolán (1899-1950) két nagy sikerű könyvet is írt öccséről: egy tudományosabb jellegű, tárgyszerű életrajzot - József Attila élete (1940) - és a jelen kötetben olvasható életrajzi regényt (1950). Édesanyjuk 1919 decemberében bekövetkezett halála után Jolán veszi magához Attilát és húgát, Etust, s éveken át gondoskodik róluk férjével, Makai Ödönnel együtt, aki egyben Attila hivatalos gyámja is. A város peremén egyfelől az egyik legfontosabb forrás azok számára, akik tanulmányozni szeretnék József Attila életét és költészetét, másfelől pedig egy tehetséges írónő regénye, amely a nagy költő életének gyakran döbbenetes eseményei mellett érzékletes korrajzzal is szolgál. József Jolán maga is megélte a Horthy-korszak proletárjainak ma már szinte hihetetlennek tűnő nyomorát és kiszolgáltatottságát, s könyve ma is szíven üti az olvasót. A mű legnagyobb értéke talán mégis az, hogy bemutatja, micsoda tudásvágy és elhivatottság munkált József Attilában már ifjú korában is, és mennyi áldozatot kellett hoznia azért, hogy azzá a költővé legyen, akit ma is sokan a legnagyobb kedvencükként neveznek meg.
További információk
Szerző | József Jolán |
---|---|
Terjedelem | 250 oldal |
Kötés | Puhafedeles |
Kat. szám | 212019 |
Kiadó | Nem |
Talán a következő termékek is érdekelhetik:
![]() Elsők és utolsók - Válogatott elbeszélések
87,00 RON
|
![]() Szindbád hazamegy
51,00 RON
|
![]() Kuruc világ II. - A félhold árnyékában
49,00 RON
|
![]() Az utolsó boszorkány lánya
62,00 RON
|