Gyors
kiszállítás

kedvező díj

Biztonságos
vásárlás

gyors pénztár

Telefonos ügyfélszolgálat

0265-323.023

A hit jelentése - A vallás egy ateista szemszögéből

A szerző nem tudományos munkának szánta művét, nem nyújt új teológiai vagy empirikus felfedezéseket. Inkább gyakorlatias tanácsot ad ateisták számára, miként tudnák megérteni azokat, akik vallásos hittel élik a mindennapjaikat.
Amikor Ferenc pápa 2015 januárjában a Fülöp-szigetekre látogatott, utolsó manilai miséje hat-hét milliós hallgatóságot vonzott. Ugyanebben az évben kétmillió muszlim tette meg a kötelező éves háddzs zarándoklatot Mekkába, és ezalatt több mint nyolcmillió dollárt költött. 2015-ben huszonhatmillió síita muszlim utazott az iraki Kerbelába, hogy Mohamed próféta unokájának halálára emlékezzen. Két évvel korábban százhúszmillió ember vett részt a Kumbh Mela hindu fesztiválon Alláhábádban.
Jelenleg 2,2 milliárd keresztény, 1,6 milliárd muszlim és 1 milliárd hindu él a világon, valamint a zsidóság, a buddhizmus, a sintó, a dzsainizmus, a szikhizmus követői. Ezalatt körülbelül 1,1 milliárd ember vallja magát szekulárisnak, ateistának, agnosztikusnak vagy nem vallásosnak.

"Azért kell tolerálnunk másokat, mert a békés együttélésnek ez a kulcsa. Szerintem ez a könyv legfontosabb üzenete a mai magyar olvasók felé.

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Elérhetőség: Készleten

65,00 RON


A hit jelentése - A vallás egy ateista szemszögéből

Kattintson duplán a képre, a teljes méret megtekintéséhez

Kicsinyít
Nagyít

További képek

Részletek

A szerző nem tudományos munkának szánta művét, nem nyújt új teológiai vagy empirikus felfedezéseket. Inkább gyakorlatias tanácsot ad ateisták számára, miként tudnák megérteni azokat, akik vallásos hittel élik a mindennapjaikat. Amikor Ferenc pápa 2015 januárjában a Fülöp-szigetekre látogatott, utolsó manilai miséje hat-hét milliós hallgatóságot vonzott. Ugyanebben az évben kétmillió muszlim tette meg a kötelező éves háddzs zarándoklatot Mekkába, és ezalatt több mint nyolcmillió dollárt költött. 2015-ben huszonhatmillió síita muszlim utazott az iraki Kerbelába, hogy Mohamed próféta unokájának halálára emlékezzen. Két évvel korábban százhúszmillió ember vett részt a Kumbh Mela hindu fesztiválon Alláhábádban. Jelenleg 2,2 milliárd keresztény, 1,6 milliárd muszlim és 1 milliárd hindu él a világon, valamint a zsidóság, a buddhizmus, a sintó, a dzsainizmus, a szikhizmus követői. Ezalatt körülbelül 1,1 milliárd ember vallja magát szekulárisnak, ateistának, agnosztikusnak vagy nem vallásosnak. "Azért kell tolerálnunk másokat, mert a békés együttélésnek ez a kulcsa. Szerintem ez a könyv legfontosabb üzenete a mai magyar olvasók felé.

További információk

Szerző Tim Crane
Terjedelem 268 oldal
Kötés Keménytáblás
Kat. szám 201060
Kiadó Nem

Talán a következő termékek is érdekelhetik:

Erdélyi történet II. És hijjával találtattál

Erdélyi történet II. És hijjával találtattál

51,00 RON
Eljön - Egy sorozatgyilkos, aki eljön a csontjaidért

Eljön - Egy sorozatgyilkos, aki eljön a csontjaidért

62,00 RON
Macskák

Macskák

25,00 RON
Nincs mit veszítened

Nincs mit veszítened

60,00 RON

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.