Gyors
kiszállítás

kedvező díj

Biztonságos
vásárlás

gyors pénztár

Telefonos ügyfélszolgálat

0365-809.226

Királyok és királynők - Birodalmak és monarchiák lenyűgöző története az ókortól napjainkig

Az uralkodók az emberiség történelmének meghatározó alakítói voltak, és a világ bizonyos részein még ma is azok: országokat egyesítettek, osztottak fel vagy dúltak fel. Bookazinunk a világ olyan ikonikus, jelentős hatású uralkodóit mutatja be, mint Nagy Károly, VIII. Henrik vagy II. Vilmos. Némelyikük óriási hatalmat örökölt, másoknak keményen meg kellett harcolniuk azért, hogy kezükbe vehessék, amit jussuknak véltek. Akadt, aki háborút indított, hogy erejét fitogtassa, vagy éppen meghódítsa a világot. Számos királynő, így például a XVI. században uralkodó angol I. Erzsébet és már az új korban regnáló Viktória bámulatos eréllyel irányította országát.
Harminc uralkodó életébe pillanthatunk be, mindannyian valamilyen módon befolyásolták a történelem menetét. Szétválasztjuk az igazságot és a mítoszt Artúr király legendájában, szemtanúi leszünk egy afrikai birodalom születésének, végül áttekintjük minden idők leghosszabb ideje uralkodó királynője, II. Erzsébet uralkodásának hatvanöt évét.

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Elérhetőség: Készleten

49,00 RON


Királyok és királynők - Birodalmak és monarchiák lenyűgöző története az ókortól napjainkig

Kattintson duplán a képre, a teljes méret megtekintéséhez

Kicsinyít
Nagyít

További képek

Részletek

Az uralkodók az emberiség történelmének meghatározó alakítói voltak, és a világ bizonyos részein még ma is azok: országokat egyesítettek, osztottak fel vagy dúltak fel. Bookazinunk a világ olyan ikonikus, jelentős hatású uralkodóit mutatja be, mint Nagy Károly, VIII. Henrik vagy II. Vilmos. Némelyikük óriási hatalmat örökölt, másoknak keményen meg kellett harcolniuk azért, hogy kezükbe vehessék, amit jussuknak véltek. Akadt, aki háborút indított, hogy erejét fitogtassa, vagy éppen meghódítsa a világot. Számos királynő, így például a XVI. században uralkodó angol I. Erzsébet és már az új korban regnáló Viktória bámulatos eréllyel irányította országát. Harminc uralkodó életébe pillanthatunk be, mindannyian valamilyen módon befolyásolták a történelem menetét. Szétválasztjuk az igazságot és a mítoszt Artúr király legendájában, szemtanúi leszünk egy afrikai birodalom születésének, végül áttekintjük minden idők leghosszabb ideje uralkodó királynője, II. Erzsébet uralkodásának hatvanöt évét.

További információk

Szerző Szerzői csoport
Terjedelem 146 oldal
Kötés Keménytáblás
Kat. szám 182056
Kiadó Nem

Talán a következő termékek is érdekelhetik:

Házi füveskönyv - Több mint 60 gyorsan elkészíthető gyógyító recept

Házi füveskönyv - Több mint 60 gyorsan elkészíthető gyógyító recept

73,00 RON
A magyar labdarúgás története (1897-2015) - I-V. kötet díszdobozban

A magyar labdarúgás története (1897-2015) - I-V. kötet díszdobozban

720,00 RON
Hosszú utazás

Hosszú utazás

49,00 RON
A rózsákról

A rózsákról

85,00 RON

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.