Szépirodalom
-
1984
56,00 RONEgy olyan világ jelenik meg ebben a műben, ahol a rendszer legfőbb célja az emberek fölötti totális hatalom megszerzése legbelsőbb lényegük megtörésével, elméjük ízekre szedésével és teljes átalakításával. Ehhez minden létező eszközt bevetnek, a beszélt nyelv - és ezáltal a gondolatok - egyre erőteljesebb redukálásától kezdve az állandó megfigyelésen át (a Nagy Testvér mindent lát), az agymosáson, tudatmanipuláción, a legrafináltabb testi- és lelki kínzásokon keresztül a történelemhamisításig, míg végül: "Soha többé nem leszel képes normális emberi érzésekre. Minden meghal benned... Üres leszel. Kipréselünk belőled mindent, aztán megtöltünk önmagunkkal." További információk -
4 3 2 1
98,00 RONMi lenne, ha másképp döntenénk, és a dolgok másképpen alakulnának? Az ember életében sokszor felmerül ez a banális, de nagy horderejű kérdés, és erre épül fel ez a nagy ívű regény. A kiindulópont 1947. március 3., New Jersey-ben orosz-zsidó származású szülők gyerekeként megszületik Archie Ferguson, pontosabban négy Archie Ferguson, akiknek az élete fokozatosan eltávolodik egymástól. A négy Archie nagyon hasonló - a testi adottságuk, az érdeklődésük, a sportszeretetük -, ám a sorsukat másfelé terelik a véletlenek, azaz a jó vagy balszerencse, a saját döntéseik és az emberekkel-környezettel való kapcsolatuk. További információk -
99 magyar vers - Simon Márton válogatásában
34,00 RONA Helikon Kiadó zsebkönyvsorozatának 99. kötete különleges antológia: Simon Márton, a népszerű fiatal költő 99 híres (vagy épp nem annyira híres) magyar költő egy-egy versét választotta ki, megmutatva, amennyire egy antológiában ez lehetséges, hogy mennyire sokszínű a magyar költészet. Ahogy ő maga írja előszavában: ez egy "közelítési próbálkozás. Föltárási kísérlet. Hogy olyan legyen, ami ritka, hogy belekerülhessenek a szokásos listákról szokásosan kirekedő nevek, kvázi-ismeretlen nagyversek, a szakmai közutálatnak méltatlanul régóta örvendők, zsenik jelzésértékkel, elfelejtett szerzők remekművei." Mindenki által ismert költemények mellett szinte teljesen ismeretlen darabokat is olvashatunk, el-elcsodálkozva, hogy ez is... meg az is milyen jó! És hogy vajon eddig miért nem ismertük? További információk -
A babaház úrnője
65,00 RONAmszterdam, 1686. A tizennyolc éves Petronella Oortman a városba érkezését követően elfoglalja helyét dúsgazdag kereskedő férje, Johannes Brandt oldalán. Hamarosan rá kell azonban ébrednie, hogy az élete nem pontosan olyan lesz, mint amilyennek elképzelte. Egy holttest bukott a Herengracht felszínére, egy karját-lábát vesztett férfi, csupán egy törzs és egy fej. Emberek törik a jeget csákányokkal, hogy kiszabadítsák, Marin a bejárati ajtó mögül figyeli őket. A csatorna afféle szemétlerakóként működik egész évben, és amint a hideg beálltával szilárdulni kezd, a múlt tettei a felszínre emelkednek, hogy a város alaposan szemügyre vehesse őket. Johannes már lassan második hete van távol, és ahogy a víz egyre keményebbre fagy, prózaibb holmik is feltűnnek: törött bútorok, éjjeliedények, szoros, szánalomra méltó karikába kötve tíz macskakölyök. Nella elképzeli, ahogy megmelengeti őket, majd azok a szeme előtt életre kelnek, és az elszenvedett kín csak rossz álom marad. További információk -
A barát
57,00 RONEgy nő váratlanul elveszíti életre szóló barátját és mentorát. Nem elég, hogy meg kell megbirkóznia a veszteséggel, de ráadásként hozzá kerül a férfi kutyája is, akit senki nem akar befogadni. Apolló, a termetes és idősödő dán dog szenvedése csak fokozza saját gyötrelmét, mégis elhatározza, hogy nem hagyja magára az állatot. Miközben a kettejük között kialakuló kapcsolat egyre mélyül, a nő, aki amúgy írással foglalkozik és írásszemináriumokat tart, fokozatosan távolodik el a külvilág realitásától, és válik saját gondolatainak, emlékeinek és Apollónak a rabjává. A helyzet, amelyet a külvilág egyre veszélyesebbnek tart, mégis különös jutalommal, egyfajta kegyelmi állapottal kecsegtet. További információk -
A Beginák éjszakája
66,00 RONPárizs, 1310. Marais negyed. A nagy királyi beginázs több száz nőnek ad otthont, akik saját belátásuk szerint élnek, tanulnak vagy dolgoznak itt. A házasságot ugyanúgy elutasítják, mint a klauzúrát. Sem a laikusokhoz, sem a szerzetesekhez nem lehet besorolni őket. Nem a férfiak irányítják az életüket, tőlük egészen függetlenek. Az idős Ysabel, a növények és az emberi lélek titkainak jó ismerője, ennek a közösségnek a gondnoka, a helyi ispotály vezetője. A beginázs békés, háborítatlan nyugalma megrendül, amikor egy ismeretlen lány tűnik fel náluk. A vörös hajú, szótlan, lázadó Maheut kényszerházasságból menekül. Ráadásul egy ferences barát is keresi... Azonban a párizsi begináknak nemcsak azért kell küzdeniük, hogy megóvják Maheut-t, hanem saját függetlenségükért és szabadságukért is. Mert mindeközben a királyságot az eretnekség szelleme kísérti, üldözik a templomosokat, és az egyik beginát egy betiltott kézirat miatt a Gréve téren máglyán elégetik. Aline Kiner egy ismeretlen középkorba vezet bennünket, Szép Fülöp uralkodásának jelentős történelmi eseményeit valóságos és fiktív szereplők élettörténetével összekapcsolva. Merész hősnői korukat megelőző feministák, akik lenyűgözően izgalmas életet élnek. További információk -
A birkenaui kézirat
85,00 RONA nagy mágust, Herbert Levint, a feleségét és a fiát Auschwitzba deportálták, ahol megpróbálják túlélni a szörnyűségeket. Egy katonának, Francisco Latinónak sikerül besoroztatnia magát az SS-hadseregbe, hogy megtalálja orosz menyasszonyát, akit szintén haláltáborba zártak. További információk -
A birkózó - Istenek zuhanása
57,00 RONRóma, a II. század utolsó évtizedében. Commodus uralmát egyre többen hasonlítják Néróéhoz, s megalomániájában talán túl is tesz rajta. A magát istennek képzelő császár egyedül a sportra, azon belül is a gladiátorviadalokra koncentrál, nem csoda hát, hogy kegyeit nem az államférfiaknak, hanem az aréna hőseinek osztogatja. Ily módon kerül az udvarába egy fiatal birkózó is, akinek a sors sajátos utat jelölt ki Róma történelmének forgatagában. Ki ő? Honnét jött? Cselekedetei átkot vagy áldást hoznak a birodalomra? Marcellus Mihály e regénye a Commodus trilógia befejező része. A kötet a fiatal császár uralkodásának végét mutatja be, és az azt követő történelmi forgatagot, az írótól megszokott hitelességgel és regényességgel. További információk