Gyors
kiszállítás

kedvező díj

Biztonságos
vásárlás

gyors pénztár

Telefonos ügyfélszolgálat

0265-323.023

Kecsketánc

Nincs alkalmasabb zene a néptánc tömeges megszerettetésére és tanítására, mint a gyimesi és moldvai csángó, valamint a felcsíki muzsika. Ez az a hangzás- és dallamvilág, amit a soronkénti és szakaszonkénti ismétlés sem tesz unalmassá, mert képes egyszerre ötven, vagy akár száz lábat táncra indítani, s bár látszólag ezek a mozdulatsorok inkább hasonlítanak a lánc- és körjátékhoz, mire az ember megtanulja, rájön, hogy tulajdonképpen táncol. Ez a táncos játék egyformán szórakoztatja a gyermekeket és felnőtteket, kezdőket és haladókat. Ezért, aki ehhez a muzsikához és tánctanítási formához nyúl, szinte biztosra veheti a megérintett közösség szeretetét.
Az a hangzóanyag, amit a népzene- és néptánckedvelő jelenleg a kezében tart, azt fejezi ki leginkább, hogy a legegyszerűbb kis ritmusjáték, csúfolódó, erdőt-mezőt dicsőítő, kecskét, bárányt, gólyát sirató, Napot, Holdat hívogató dal/dalocska miként válhat a tömegek baráttá nemesülésének eszközévé.

Csibi Szabolcs - koboz, gardony, duda
kelemen István - hegedű, hegedűkontra, koboz
Kerekes Boglárka - ének
Melkuhn Róbert - furulya, tilinka, töröksíp, gardony

Közreműködik:
Érsek Csaba - doromb, mese
Gáspár Ákos - dob, derbuka, ütőhangszerek
György Előd - ostor
Kerezsi Csongor - nagybőgő, brácsa
A gyerekek: Barabás Borbála, Barabás Dorottya, Csinta Áron, Csinta Borbála, Csinta Rebeka, Gábor Anna, Kecskés Andrea, Kerezsi Csanád, Nagy Gellért, Nagy Nóra, Török Tamás

1. A tavasz ébredése
2. A kecske nyomában
3. Hol jártál te báránykám
4. Aluszol-e te juhász
5. Hová mész te szürke cáp
6. Kertbe virágot szedtem
7. Beültettem kis kertemet
8. Pálmácska
9. Csipkés
10. Mély kútba tekintek
11. Gólya, gólya, gilice
12. Lérem-lérem
13. Szebb a pulykánál a páva
14. Túl a vízen egy kosár
15. Árva Panna
16. Elvesztettem zsebkendőmet
17. Érik a szőlő
18. Kezes
19. Félöves
20. Hojna
21. Ki nyíresbe, bé nyíresbe
22. Márton, hová mész a kocsidon
23. Porka havat esedeznek
24. Este vagyon, szürkül bé
25. Guzsalyas énekek
a, Este vagyon a faluba
b, Fonjunk, fonjunk, énekeljünk
c, Kalagori kecskecske
26. A te fejed akkora
27. Ha megfogom az ördögöt
28. Felcsíki lassú és gyors csárdás
a, Egy nagy orrú bolha
b, Egy szép napon, csütörtökön délután
c, Elvesztettem kecskéimet
d, Fáj a kutyámnak a lába
29. Hallod-e kicsike
30. Az öreg zsidónak
31. Szervusz, kedves barátom
32. Cserefát égetek

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Elérhetőség: Készleten

45,00 RON


Kecsketánc

Kattintson duplán a képre, a teljes méret megtekintéséhez

Kicsinyít
Nagyít

További képek

Részletek

Nincs alkalmasabb zene a néptánc tömeges megszerettetésére és tanítására, mint a gyimesi és moldvai csángó, valamint a felcsíki muzsika. Ez az a hangzás- és dallamvilág, amit a soronkénti és szakaszonkénti ismétlés sem tesz unalmassá, mert képes egyszerre ötven, vagy akár száz lábat táncra indítani, s bár látszólag ezek a mozdulatsorok inkább hasonlítanak a lánc- és körjátékhoz, mire az ember megtanulja, rájön, hogy tulajdonképpen táncol. Ez a táncos játék egyformán szórakoztatja a gyermekeket és felnőtteket, kezdőket és haladókat. Ezért, aki ehhez a muzsikához és tánctanítási formához nyúl, szinte biztosra veheti a megérintett közösség szeretetét. Az a hangzóanyag, amit a népzene- és néptánckedvelő jelenleg a kezében tart, azt fejezi ki leginkább, hogy a legegyszerűbb kis ritmusjáték, csúfolódó, erdőt-mezőt dicsőítő, kecskét, bárányt, gólyát sirató, Napot, Holdat hívogató dal/dalocska miként válhat a tömegek baráttá nemesülésének eszközévé. Csibi Szabolcs - koboz, gardony, duda kelemen István - hegedű, hegedűkontra, koboz Kerekes Boglárka - ének Melkuhn Róbert - furulya, tilinka, töröksíp, gardony Közreműködik: Érsek Csaba - doromb, mese Gáspár Ákos - dob, derbuka, ütőhangszerek György Előd - ostor Kerezsi Csongor - nagybőgő, brácsa A gyerekek: Barabás Borbála, Barabás Dorottya, Csinta Áron, Csinta Borbála, Csinta Rebeka, Gábor Anna, Kecskés Andrea, Kerezsi Csanád, Nagy Gellért, Nagy Nóra, Török Tamás 1. A tavasz ébredése 2. A kecske nyomában 3. Hol jártál te báránykám 4. Aluszol-e te juhász 5. Hová mész te szürke cáp 6. Kertbe virágot szedtem 7. Beültettem kis kertemet 8. Pálmácska 9. Csipkés 10. Mély kútba tekintek 11. Gólya, gólya, gilice 12. Lérem-lérem 13. Szebb a pulykánál a páva 14. Túl a vízen egy kosár 15. Árva Panna 16. Elvesztettem zsebkendőmet 17. Érik a szőlő 18. Kezes 19. Félöves 20. Hojna 21. Ki nyíresbe, bé nyíresbe 22. Márton, hová mész a kocsidon 23. Porka havat esedeznek 24. Este vagyon, szürkül bé 25. Guzsalyas énekek a, Este vagyon a faluba b, Fonjunk, fonjunk, énekeljünk c, Kalagori kecskecske 26. A te fejed akkora 27. Ha megfogom az ördögöt 28. Felcsíki lassú és gyors csárdás a, Egy nagy orrú bolha b, Egy szép napon, csütörtökön délután c, Elvesztettem kecskéimet d, Fáj a kutyámnak a lába 29. Hallod-e kicsike 30. Az öreg zsidónak 31. Szervusz, kedves barátom 32. Cserefát égetek

További információk

Szerző Folker
Terjedelem 32 dal
Kötés Puhafedeles
Kat. szám CD0003
Kiadó Nem

Talán a következő termékek is érdekelhetik:

Asszony a fronton

Asszony a fronton

37,00 RON
Ószövetségi uralkodók krónikája

Ószövetségi uralkodók krónikája

105,00 RON
Házi készítésű tésztaételek

Házi készítésű tésztaételek

Normál ár: 32,00 RON

Kedvezményes ár: 25,00 RON

A babaház úrnője

A babaház úrnője

65,00 RON

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.