Részletek
Vatikánban hidegháború folyik. A Kúria nagy hatalmú urai fenyegetve érzik magukat, és azzal vádolják az új pápát, hogy bátor reformjaival csak árt a katolikus egyháznak. Ferenc pápa ellenségei ezért titokban szövetséget kötnek ellene, és a pártütés szálai egészen az egyház csúcsadminisztrációjáig érnek. Egyetlen céljuk van: lemondásra kényszeríteni a világegyház vezetőjét. Németország legismertebb Vatikán-szakértője, számos bestseller szerzője, Andreas Englisch felgöngyölíti az összeesküvés szálait, és bemutatja a pápa ellenségeit, illetve azt is, milyen eszközökkel igyekeznek legyőzni a szentatyát. Ferenc pápa azonban elszántan küzd az igazáért, és folytatja harcát az egyházi hatalmasságokkal szemben.
Naponta ezrek látogatják a Szent Péter-székesegyházat vagy a Vatikáni Múzeumot, de csak keveseknek adatik meg, hogy a svájci gárdisták mellett bejussanak a színfalak mögé, ahol egy világhatalom, a katolikus egyház szíve dobog. A több mint harminc éve Rómában élő író, újságíró együtt dolgozik a pápai állam lakóival, és nem csak interjúk során vagy audienciákon találkozik velük. Három pápa - II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc - tevékenységét is "testközelből" kísérhette, illetve kísérheti figyelemmel. Andreas Englisch érdekfeszítő műve segítségével bepillanthatunk a Vatikán titkos életébe.
További információk
Szerző | Andreas Englisch |
---|---|
Terjedelem | 400 oldal |
Kötés | Keménytáblás |
Kat. szám | 213207 |
Kiadó | Nem |
Talán a következő termékek is érdekelhetik:
![]() Váratlan örömök
46,00 RON
|
![]() Sanditon
68,00 RON
|
![]() Marvel - Mítoszok és legendák
85,00 RON
|
![]() Mátyás király IV. - A dicsőséges
57,00 RON
|