Gyors
kiszállítás

kedvező díj

Biztonságos
vásárlás

gyors pénztár

Telefonos ügyfélszolgálat

0265-323.023

Elvész a nyom

Irodalmi szenzáció: először jelenik meg a kultikus regény az eredeti befejezéssel, mely a hajdani első kiadás sajátja volt eddig. Az író ugyanis a regényfolyam végső lezárását, azaz az utolsó fejezetet két verzióban írta meg, melyek közül csupán egyik volt ismert eddig. A jelen kiadás mindkét szövegverziót tartalmazza, így gyakorlatilag két regényt olvasunk, hiszen a merőben más lezárás újra- és átírja a könyv üzenetét. Egy kis székely faluban a Monarchia legkülönbözőbb tájékairól verbuválódott cserkészek közül hatan elkötnek egy csónakot. A tákolmányt elragadja az ár, azonban mielőtt alázuhanna a zúgóba, megáll a víztömeg fölött, s csak akkor bukik a mélységbe, amikor a gyermekeket a helybéliek mind kimenekítették. A falubeliek csodát emlegetnek, és a hitét vesztett halász, Hiribi úgy dönt: ő is a víz szeszélyére bízza magát, megtapasztalandó, van-e Isten. Ha megmenekül, akkor bizonyára földi erő akasztotta meg a cserkészek csónakját is, ha nem, akkor Isten csodája óvta meg a gyermekeket. Végül Hiribi belevész a zuhatagba - és élete utolsó pillanataiban felülkerekedik kétségein az Isten létéről szóló bizonyosság. Ezzel a történettel indul Wass Albert egyik leghíresebb és kitűnő regénye, s természetesen ennek a hat gyermeknek az élettörténetével ismerkedhetünk meg.Részlet: "Azt mondtam, ugye, hogy a vén Hiribi évekig tagadta azt, hogy van Isten. Azért, mert a fiai meghaltak. De amikor látta, hogy egy evező nélküli csónak, amit hat gyerekkel elragadott a víz, megállt a vízesés fölött, ott ahol nem volt semmi, ami megakassza és addig állt ott, amíg mind a hat gyereket kimentették: akkor az öreg Hiribi arra gondolt, hogy talán mégiscsak van Isten, mindössze ő nem találkozott még vele. Nos tehát ez a vén Hiribi elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Tudni akarta, hogy van-e Isten, vagy nincs. Nem csak hinni, hanem tudni. Fogta magát és beült egy másik csónakba, eldobta az evezőt és hagyta, hogy sodorja a víz a csónakot, ugyanúgy, mint ahogy annak a hat gyereknek a csónakját sodorta." A párhuzamos történeteket, a hat gyerek sorsát Baradlay tiszteletes követi végig, a szereplők pedig az utolsó fejezetben egy vonaton találkoznak újra hosszú évtizedek után. És itt jön a csavar: a két verzióban a zárótörténet különbözik...

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Elérhetőség: Készleten

102,00 RON

Elvész a nyom

Kattintson duplán a képre, a teljes méret megtekintéséhez

Kicsinyít
Nagyít

További képek

Részletek

További információk

Szerző Wass Albert
Terjedelem 418 oldal
Kötés Keménytáblás
Kat. szám 241060
Kiadó Nem

Talán a következő termékek is érdekelhetik:

Elit alakulat

Elit alakulat

85,00 RON
A leghosszabb út

A leghosszabb út

41,00 RON
A mi időnkben

A mi időnkben

66,00 RON
Megölni Telekit

Megölni Telekit

65,00 RON

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.